I. Trimeszter

1.-től a 12. hétig



Minden hónapnál leírom a vizsgálatok sorrendjét és menetét olyan részletesen, amennyire csak emlékszem. Én eleinte sokat bolyongtam fölöslegesen ide-oda, mert nem tudtam mi a dolgok helyes sorrendje és kitől mit kell kérni vagy várni, így kicsit talán segítségedre lesz, hogy hetek és várakozások ne telljenek el neked is fölöslegesen. 

Vizsgálatok, első látogatások:


1. Nőgyógyász
Én az orvosommal mindig a kórházban találkoztam előre megbeszélt időben, amikor éppen bent dolgozott és ott helyben meg tudott vizsgálni, illetve itt helyben meg lehetett oldani a vérvételt is, vizelet minta leadást, genetikai UH-t, minden vizsgálatot, ami a terhesség során kellett. Csak mindig be kellett jelentkezni a portánál a betegfelvételi irodában, hogy terhesgondozásra jöttem és felvették ott az adataim a számítógépbe. Az egyik ottani nőgyógyászati vizsgáló szobában zajlottak az orvosi vizsgálatok ("A" épület 3. emeletén volt, azt hiszem ambulancia vagy ilyesmi neve volt ennek a szobának). Mellette volt az NST labor nevű pici szoba, itt lehetett a vérvételt és vizelet minta leadást reggel elintézni 8 órától és lelet kiadás volt 11 és 13 között itt vagy a nővérszobában. A 4. emeleten volt a szemészet mellett egy másik szoba, ahol a genetikai UH vizsgálata zajlott minden alkalommal és ide jöttünk az orvosommal is, mikor UH-n megnézte a babát, hogy mekkora és minden rendben van e vele.


Ha már van orvosod, akihez jársz vizsgálatokra, (nőgyógyász) bejelentkezel hozzá telefonon és az 5., 6. betöltött terhességi hetedben következhet be az első vizsgálat. De nem muszáj így sietned, mert a 7. betöltött héten újra meg kell akkor jelenned mindenképp, ugyanis ekkor látszik már, hogy saját szíve dolgozik már a babának, innentől biztos hogy élő terhességről van szó.
Ha nincs orvosod, akinél bejelentkezhetnél, akkor a kerületi nőgyógyászati rendelésre kell elmenned, de itt órákat kell várnod, úgyhogy ide is inkább telefonon jelentkezz be és kérj időpontot, ha tudod pontosan milyen rendelőbe is kell menned. Telefonkönyvből vagy internetről meg tudod nézni a vezetékes számot.


Vagy ha tudod, hol szeretnél szülni majd, vagy a lakóhelyedhez melyik kórház/rendelő tartozik, nézd ki előre melyik orvoshoz jelentkezel be, aztán beszéld meg vele, hogy őt szeretnéd fogadott orvosnak. Én nem tudtam még mit, hogyan érdemes és mikor kell menni vizsgálatra, így már az 5. betöltött héten elmentem orvoshoz, hüvelyi ultrahanggal megvizsgált miután elmondtam a tesztek eredményét, és az alig 4 mm-es kis pöttyöt már láttuk is képernyőn keresztül. Annyit tudott még csak megállapítani ilyen korai szakaszban, hogy méhen belüli terhesség. Megbeszéltük, hogy mikor jövök legközelebb és megkértük, hogy akkor hozzá járnánk terhesgondozásra és a szülést is vele szeretnénk megvalósítani. Az árakat is ekkor beszéltük meg előre(vizsgálatok költsége és a szülésé, fogadott orvosnál így szokás, mert a saját szabad idejét áldozza rád és akár éjszaka is hívhatod vagy bármikor ha bármi van és mindig a rendelkezésedre áll).


Viszont a 7. betöltött héten muszáj elmenned! Ekkor megint megvizsgálnak hüvelyi ultrahanggal, de már jelzi a monitor, hogy saját szív dobogása van a már sokkal nagyobb baba szerűségnek aki alakulóban van. Kapsz egy papírt/leletet pontos méreteiről és terhességi hetedről és ezzel a papírral mehetsz tovább a védőnőhöz. Megírja még a nőgyógyászod a beutalódat vérvételre, EKG-ra és tőle meg is tudod kérdezni, hova kell menned ezekre a vizsgálatokra.


Minden vizsgálat alkalmával, amikor készül UH felvétel is, az ambuláns lapodon, vagy leleteden szerepelni fog: a méhed, méhszájad állapota (zárt, nyitott és mennyire, hol tapad majd a placenta, mennyi a magzatvíz mennyisége), minden belső vizsgálat eredménye és állapota, hol tartasz a terhességben (betöltött hetek és napok száma), hogy milyen vizsgálat a következő, mit javasolt szedned és hogyan mikor kell újra megjelenned, illetve milyen vizsgálatok várnak rád és a babád adatai (súly becslés, fej, has és combcsont méretei). És a babád képét kinyomtatja neked, amit emlékbe eltehetsz, illetve mi kamerával is felvettük, ahogy a monitoron keresztül láttuk mozogni a babát. Kb. havonta találkoztam orvosommal, persze az utolsó hónapban hetente, majd heti 2x mielőtt befektettek. Így 9x találkoztam vele az utolsó hónapot leszámítva, 4x volt genetikai uh amit más, erre szakosodott orvos végzett. 


2. Vérvétel, vizelet és EKG
Az első vérvételedre éhgyomorra kell menned, de olyan éhes leszel, mire végzel, hogy csomagolj magadnak előre kaját amit rögtön utána be is tudsz falni! Itt kérnek majd vizelet mintát is, minden vérvételkor kell leadnod mindig vizelet mintát. Lehet, hogy most még simán fog menni, de idővel ahogy növekszik a hüvely váladék, egyre ügyesebbben kell majd a pohárba pisilned úgy, hogy ne menjen bele a váladék úgy, hogy elkezdesz pisilni és a közepénél tartod oda, de nem végig, elveszed mielőtt még abbahagyod. Így lehet leginkább kivédeni ezt a dolgot. Amint elkészültek az eredmények, menj el érte! Aztán az EKG néhány perces kis vizsgálat lesz, arról azonnal helyben kapsz papírt.


Én 3 oldalas vérképet és leletet kaptam, a részletes vérkép és vizelet elemzés mellett a vércsoportom is megnézték és még egy rakás dolgot az immunsejtektől kezdve betegségekig. 1 vagy 2 hét alatt el is készül és ahol levették a véred, ott egy megadott időpontban veheted át az eredményt, pl. ha reggel 7től 9ig van vérvétel, akkor lehet hogy 11től 13ig tudod átvenni a leleted bármelyik napon, de erről érdeklődj mert mindenhol más! Az EKG papírja egy hosszúkás papír, ami csak a szíved ritmusát mutatja, ezt a vizsgálatot úgy végzik, hogy rád tesznek érzékelő korongokat és feküdnöd kell hanyatt, miközben a gép kinyomtatja, amit érzékel. Pár perc az egész. 


3. Védőnő
A következő lépésként a nőgyógyásztól kapott papíroddal fel kell keresned a lakóhelyedhez (házadhoz, lakásodhoz) tartozó védőnőt, én a gyerek rendelőben találtam rá, persze fogadási időben lehet csak hozzá menni. Nekem a kartonozóban tudtak segíteni, hogy utca és ház szám szerint kihez tartozok és megadták a számot is, amin el tudtam érni, illetve az időpontot, hogy mikor van bent. Minden vizsgálat eredményét vinned kell, ha mész a védőnőhöz, ugyanígy ha az orvosodhoz mész, neki is látnia kell az ereményeid. Neki megmutatod a 7. betöltött hétről szóló papírod, amin rajta van minden adat a terhességeddel és a baba méreteivel, korával kapcsolatban. Ő feltesz egy csomó kérdést a kiskönyv és a papírjaid kitöltéséhez, egészségügyi és elérhetőségi adatokat. Megméri a súlyod, vérnyomásodat is (ezt, a súlyod és a vizeleted minden alkalommal megnézi), és odaadja a terhes kiskönyved, amit ezentúl mindig magadnál kell tartanod! Ebbe írják orvosok és a védőnőd ezentúl, hogy milyen vizsgálaton veszel részt és milyen az eredménye és pecséteket nyomnak bele. Az OEP-től és MÁK-tól igényelt ellátásokhoz szükség is van erre a füzetre, nagyon vigyázz rá, csak ezzel kapsz ellátást a baba után! Ez egy 22 oldalas kb A5-ös méretű fehér füzet tele üres helyekkel és táblázatokkal, amiket a terhességed végére teletöltenek. A védőnőtől kapni fogsz még egy kis újság csomagot egy várandós mamák füzettel és baba termékmintákkal, vagy csak a kis füzetkét magát:


Ebben a füzetben fogsz találni egy kitöltendő kártyát, amit a 3. trimeszterben beválthatsz nagyon sok helyen. Egy ingyenes reklám és termékminta csomagot fogsz kapni a kártya leadásakor. A beváltható helyek a Felicitas honlapján is rajta van és a kis füzetkében is. Van benne mégegy kártya, amit ha kitöltve visszaküldesz, nyereményjátékokon veszel részt. És ha regisztrálsz a Bababmama tudakozó oldalán is, kapsz postán egy klubkártyát, és egy kupon füzetet amivel rengeteg kedvezményt, akciót csíphetsz meg! És ha szerencsés van, meghívást is kapsz az évente megrendezésre kerülő Kismama napra, ahol nagyon hasznos előadások, termékbemutatók várnak ajándék mintákkal, ajándékokkal, nyereményekkel, ellátnak étellel, itallal és hasznos tudnivalókkal a terhességed során és a babával kapcsolatban. 


4. Házi orvos
A házi orvosodat is meg kell látogatnod, ő is megvizsgál, mér vérnyomást, megnézi nem e vizesedsz, megkérdezi van e panaszod és kitölti a kiskönyved a neki fenntartott résznél. Ha bármi gondod van, ő tud kiírni táppénzre, vagy ha esetleg náthás leszel vagy hasonló nem terhességi problémád van akkor is hozzá tudsz menni. De ha a hasad görcsöl, vagy vérzel vagy a babával van bármi, a kórházba kell menned és rögtön hívnod a nőgyógyászod!  


5. Genetikai UH


Ha ezeken túl vagy, nem árt előre bejelentkezned hetekkel a 12. heti ultrahangra, ahol genetikai szűrés, nyaki redő mérése történik. Itt már egy izgő mozgó babához már nagyon hasonlító apróságot látsz, nehéz lesz könnyezés nélkül megállnod!:) Én minden vizsgálatra vittem páromat is, így ő is része volt mindennek és mindig izgatottan várta a következő ultrahangot, "mozizást" :) A genetikai ultrahangot valószínűleg ott csinálnak, ahova jársz nőgyógyászati és terhesgondozási vizsgálatokra, de azért kérdezd meg, hogy ha mégsem. Én a kórházba jártam minden vizsgálatra, ott helyben mindent elintéztek és be lehetett jelentkezni és időpontot kérni telefonon, vagy személyesen a nőgyógyászati emeleten lévő Osztály irodában.
Ezen az ultrahangon alaposan megvizsgálják és megmérik a babódat az ultrahangos képem keresztül és kapsz egy papírt rögtön (leletet), amivel el kell menned kombinált vérvételre. Még 3 ilyen genetikai uh vár rád a 9 hónap alatt, minden alkalommal nagyon részletesen megnézik a babádat és kiszűrik így hogy szépen és normálisan fejlődik-e. 


6. Kombinált vérvétel


Nem kell éhgyomorral menned szerencsére. Ezt is a 12. héten csinálják meg, akár rögtön az ultrahangos genetikai vizsgálat után, ha helyben van vérvétel is ugyanabban az épületben. De érdeklődj, hogy hol és mikor végzik! Kapsz sms-ben egy leírást pár napon/héten belül, hogy interneten milyen oldalon hogy tudsz belépni, és ott meg is tudod nézni a teszt eredményét, de ugyanezt a leletet kikérheted papír formájában is ott, ahol volt a vérvétel. Ezt a Down-kór szűrésére végzik el.


Ne lepődj meg, amíg korai a terhesség, hüvelyi ultrahanggal vizsgálnak, a 12. héttől nézik hasi ultrahanggal. Kellemetlen, de sokkal részletesebb a hüvelyi és nem sokáig kell ezt elviselni. 
Ezeken az oldalakon hétről hétre tudod követni mekkora a leendő babád és miket tud már, mik fejlődtek ki:

Jó tanács: 
Ne halgass szülési rémtörténeteket!!!
Ha lehet, kerüld az ilyen sztorikat, finoman válts témát vagy térj ki, vagy hivatkozz valamire hogy most ki kell menned.
Nem értettem, miért nem mesélnek nekem mások a szülésükről (én nagyon is kíváncsi voltam erre), míg rá nem jöttem, hogy a szülés kimenetelét te befolyásolod, abszolút tőled függ milyen lesz.
Ha félelemmel várod, nem lesz jó élmény. Ha még horror történetekkel is bombáznak, még inkább csak nehezíted a saját sorsod.
És ilyen érzékenyebb lelkiállapotban valahogy sokkal mélyebben érintenek dolgok, rossz hírek, rossz élmények, még jobban át tudod élni talán más rossz tapasztalatait, hisz most rád is ilyen esemény vár...
Én még horror és thriller filmet is képtelen voltam nézni, annyira hatással voltak rám az ilyenek várandósan.
Inkább végig gondolj arra, hogy minden rendben lesz, ne félj, kellőképpen amennyire jónak látod a kórházban érdeklődj a szülésről, hogy meg nyugodj, részletesen mi is vár rád, de ennyi. És ha lehet, az olyan rossz híreket, történeteket is kerüld, hogy kinek hogy nem maradt meg a gyerek, elvetélt vagy beindult a szülés idő előtt....
Ez mind mind káros hatással lehet rád/rátok, csak fölösleges stresszben tarthat téged, inkább legyél óvatos és csak pozitívan állj mindenhez, akkor nem lesz baj!!!

Rosszullétek:
Nekem az 5. héttől szembe kellett néznem az olyan gyakori kellemtlenséggel, a rosszul létekkel és gyakori hányással. Idővel le tudtam csökkenteni és kordában tartani ezt. Rendszerint ébredés után fél órával jött az erős rosszullét, ami csak a hányás után múlt el, de 1 órával ébredés után már gond nélkül el tudtam indulni munkába. 


Reggel ébredéskor a leginkább az segített, hogy rögtön ittam egy pohár vagy pár korty savanyú 100%-os narancslét, de fontos volt hogy savanyú legyen és ne édes. Ez nagyon bevált, így le tudtam csökkenteni, ritkítani, hogy ne kelljen minden reggel a wc fölött hajolnom menetrendszerűen. 
Napközben mindig volt a táskámban cukorka és műzli szelet, vagy csoki, mert a gyomor üressége azonnal elindította ezt a rosszullét folyamatot. Úgyhogy amint megéreztem, hogy üres a gyomrom, már nyúltam is azonnal a táskámba régcsálni valóért. (És mindig volt nálam innivaló is, állandóan szomjas voltam.) Ez abban segített hogy amikor úton voltam, vagy munkahelyen, vagy vásároltam, nem ért kellemetlen meglepetés, bár a zöldséges pult közelébe nagyon sokáig nem bírtam lenni, azonnal felfordult a gyomrom, amint megéreztem az illatokat.


Amikor hazaértem, akkor is jött egy gyomor felfordulás néha, az nem volt olyan gyakori, de a mai napig örülök, hogy nem BKV-n, nem az utcán és nem munkahelyen vagy üzletben hoztam magam kellemetlen helyzetbe. Tehát mindig reggel és délután jöttek a rosszullétes-hányásos időszakok, nem volt kellemes de át lehet vészelni, főleg ha már Te is kitapasztalod, mi csökkenti le, hogy ne legyen ez napi program. 


Vannak mások, akiknek a kora reggeli ébredéskor a falatok, kekszek segítenek hogy elkerülje a wc főlé hajolást. Mások az ízlések és a megoldások, keresd meg, neked mi csökkenti le! Nekem a fogkrémem is le kellett cserélnem sós ízűre, mert attól is jött rögtön a wc fölé hajolás, azóta is csak sós ízűvel tudok fogat mosni, ez a szokás megmaradt. A szagok, parfümök, kellemetlen aromák zavarni fognak, némelyik felforgatja a gyomrod azonnal, némelyikre csak fintorogni fogsz és átkozódni, hogy emberek milyen dolgokat képesek enni vagy használni. Pl. a buszon amikor utaztam, orrom olyan érzékennyé vált, hogy sok sorral odébb is éreztem ha valaki fokhagymát evett aznap, vagy milyen parfüm van rajta. 

Az első idők egyéb tünetei:
Ezen kívül számtalan dolog fog arra emlékeztetni, hogy más állapotba kerültél! Apránként és lassan fogod felfedezni az összes változást és végül az egész tested teljesen meg fog változni működésileg, külsőre nem annyira lesz feltűnő, inkább csak te fogod érezni.


Lehet, hogy szédülni fogsz, a pulzus számod megemelkedik amit érzel is, ingadozhat a vérnyomásod. A kedved is így ingadozhat, egyszer magad alatt lehetsz vagy mindenkivel összeveszel, máskor pedig határtalan jókedved lesz és úgy érzed, 100%-ig boldog vagy és teljes. Hirtelen elkaphat a pánik, milyen lesz a baba, milyen szülő leszel, tudni fogsz-e majd mindent. Úgy érzed semmit nem tudsz és félsz a szüléstől, az ismeretlentől, tudod az életetek meg fog változni, de el sem tudod képzelni, milyen lesz egy napotok így, pánikba eshetsz olykor.

Más szagokat fogsz érezni mint addig éreztél 1-1 dologra. Lehet hogy kicsit szétszórt leszel és figyelmetlenebb, izgatott, hőemelkedésed is lehet, ez is egy jele a terhességnek. Aluszékony és fáradékony lehetsz, én mindennap délután is igényeltem az alvást, kidőltem mindig mint egy fa :) 


Az álmaid megváltozhatnak, én teljesen más dolgokat álmodtam az egész idő alatt és nagyon sokszor rosszul is aludtam, össze vissza álmodtam leginkább. Ez inkább csak azután tűnt föl, hogy szülés után visszatértek a régi szokásos rémálmaim, és akkor vettem észre, mennyire más típusú álmaim voltak eddig, amíg állapotos voltam. Az okát nem tudom, de sok helyen írnak erről, érdekes dolog.


Ahogy növekszik a méhed és vele együtt a babád, úgy fogod érezni egyre jobban belül, hogy ott van és nyomni fog kicsit. Főleg a hólyagodra lesz ez hatással és gyakran pisilési ingered is lehet emiatt! És a növekvő pocakod egyre inkább el fogja takarni az alatta levő területet, jó sokáig nem fogod látni ami alatta van, főleg az utolsó hónapokban. Így érdekessé vállnak majd a hétköznapi dolgok elvégzése:) 


Ha megnövekszik a hüvely váladék mennyisége, ez is a terhesség miatt van. Az egész 9 hónap alatt ez jellemző lesz, ami kellemetlen lehet. Normális, amikor még fehéres átlátszó, vízszerű és nincs semmi szaga, nem viszket sehol. Ha színes vagy büdös, a nőgyógyászodnak szólj gyorsan és nézzen is meg, mert veszélyes lehet ha fertőzést ilyenkor szerzel. Ez sajnos könnyebben megy, mert a hüvelyed védelme gyengül, ph-ja változhat és a te immunrendszered is gyengébb, így nagyon vigyázz! Vízes, medencés helyeket ha lehet inkább kerüld, vagy legyél óvatos és nagyon figyelj az egész napos higiéniádra! Használj mindenképp intim lemosó gélt, amivel a ph-t megőrizheted és így elkerülnek a fertőzések is, gombák, baktériumok! A felfázásra is figyelj oda az egész 9 hónap alatt, bármilyen meleg is van, vizes fürdőruha vagy ruha ne legyen rajtad, mindig cseréld szárazra! Szintén nagyon könnyű ilyenkor vese problémákat összeszedni és felfázni is!


Lelkileg érzékennyé válhatsz, jobban megviselhetnek dolgok, főleg a rossz vagy negatív hírek, vagy félelmetes dolgok. Pl. horror és thriller filmeket nem hiszem hogy most fogsz nagyon nézegetni. És jobban meg fognak hatni jelenetek, könnyen el fogsz érzékenyülni akár egy reklámon is :). 

A melled úgy érzed, szétdurran és már nagyobbra nem is tud nőni, színváltozást fogsz tapasztalni a mellbimbód körül és a köldöködön (barna lesz, nyugi nem piszok, ne dörzsöld mert nem jön le!!), meg fog jelenni hónapokon belül a barna csík a hasadon. A melled fájdalma a hetek múlásával enyhülni fog és el is fog múlni. De egyre jobban bebarnul és eres lesz eléggé.

Észrevettem magamon, ha puffasztó ételt ettem, mint bab, kukorica, borsó, stb. akkor nem csak hogy puffadtam, de valamiért görcs szerű érzésem is volt a hasamban, amitől eleinte megijedtem, mitől görcsöl. De aztán rájöttem az összefüggésre, és onnantól minden puffasztó étel fogyasztásánál bevettem 1 kapszula Béres Flatint vagy Espumisant. Ezek nem szívódnak fel, nyugodtan szedheted és megelőzi a puffadást meg az ezzel járó hasi görcsöket.


Ez mind mind normális jelenség, még az időnkénti hasi kellemetlen húzó érzet is vagy enyhe görcs, de mindenről számolj be az orvosodnak, jobb ha tud mindenről! Valószínűleg a méh tartóizmainak nyúlása és az állandó növekvő súlya okozza, egy bizonyos szintig ez normális.


Szomjas is lehetsz folyton, innod is kell mindennap rengeteget, amennyit csak bírsz és enned nagyon sűrűn, de talán ez menni fog magától, nagyon hamar meg fogsz éhezni mindig :)


Érezhetsz hátfájást, ezt egy homon okozza még ilyen korai szakaszban. Ez javulni fog egy ideig, de az utolsó hónapokban a súly miatt fog fájni már és a tartásod változása miatt.


Lehet, hogy az első 3 hónapban 1 grammot nem hízol, ami nem baj, a sűrű rosszullét állhat a háttérben, de még nincs is igazán jelentős súlygyarapodás a babádon sem. Én undorodtam hónapokig az ételektől, főleg az ebéd és a zsíros ételek nem ment nekem és ez párodítva a hányással és rosszulléttel nem a legjobb, de beindul idővel a súlygyarapodás, az biztos! Ha viszont túl sokat túl sűrűn hánysz, lehet hogy infúzióra kötnek, de ez nagyon nagyon ritkán fordul elő.


Sűrűn fájhat a fejed az I. trimeszterben, próbáld gyógyszer nélkül ezt kibírni. Ha muszáj mégis valamit bevenned, akkor hívd fel az orvosod, hogy mi az amit szabad ha már nem bírod elviselni vagy migrénes.


Üzengess babátoknak, hogy mennyire várjátok, szeretitek és gondolj rá sokat, érezni fogja már ilyen picinek is! Attól a pillanattól kezdve hogy megfogant, akármilyen pici is és még nem baba formájú, egy érző, lélekkel rendelkező kis emberi lény, aki ugyanolyan óvást, törődést és szeretet igényel, mint bárki más, úgyhogy ne csak táplálkozással, vitaminnal óvd, hanem fizikailag is és lelkileg is, pozitívan gondolj rá!




Járművökön bárki bárhogy néz, még nem látszik hogy babát vársz, de ülj le! Szoros nadrágot, szoknyát ne vegyél fel, csak ami bő és kényelmes, mert egy fő tápláló eret ha elszorít, nem kap elég vért a baba! Kényelesen öltözködj és óvd mindig a hasad, bármekkora is legyen! 

Mit szabad és mit nem
Fontos, már gyógyszert nem szabad bevenned, bármilyen gyenge fájdalom csillapító is legyen vagy bármi más! Csak homeopátiát javasolt szedned, bármi problémád van, illetve ha mégis muszáj gyógyszert szedned, csak azt szedheted amit a házi orvosod vagy nőgyógyászod felír az állapotod tudatában. Szinte az összes gyógyszert tilos a terhesség alatt szedned, egyik sem biztonságos, viszont ha muszáj, az orvosodnak kell döntenie hogy melyiket, milyen mértékben szedheted, ami a legkevésbé ártalmas. 


Homeopátiát nyugodtan alkalmazhatsz, illetve házi praktikákat, a gyógynövényeket ne használd, mert erős hatásúak és hasonlóképp veszélyesek lehetnek mint a gyógyszerek.


Ne felejtsd el, hogy mostantól tilos a cigi, még passzívan is, ha más dohányzik a környezetedben! Ilyen esetben mindig kerüld a füst szagolását, megállóban is! Ez az egyik legveszélyesebb a babádra! Persze ide tartozik még az alkohol, kábítószer is! És a gyorskaják! De itt van egy lista, ami a legfontosabbakat leírja, mindenképp tartsd be!!!


Én még a fűszerekre is felhívnám a figyelmet, nálam erős hasi görcsöt okozott, mikor pizzát ettem és akkor hoztam összefüggésbe hogy ez az erős rajta levő fűszerektől volt, onnantól kezdve kerültem őket!


Lehet, hogy nem mindenki olyan érzékeny rá, és nem okoz nála gondot, de nálam okozott, úgyhogy azért óvatosan!!
Kímélni kell magad, főleg először az első 12 hétben, mert ekkor a legnagyobb a kockázat vetélésre. Az egész terhességed alatt nem végezhetsz kemény fizikai munkát, otthon sem! Ne ciepekdj, ne emelj nehezet! És ha tornáztál, abból is egy kíméletesebb, kismamáknak összeállított programot követhetsz csak, vannak sportok amik ilyenkor tilosak és hasizom munkát egyáltalán nem szabad már végezned, illetve rázkódással, ugrálással járó mozgást sem! A legapróbb dolgokig kitér és részletesen ír minden lehetőségről egy könyv, amit orvosok írtak, én ezt folyton olvastam a terhesség alatt:


Terhesség alatt és szüléshez ezt találtam a legjobb, leghasznosabb könyvnek, a szülés után pedig ezt:


Rengeteg könyvet halmoztam fel és kaptam ajándékba, ennek a kettőnek volt értelme, a többi csak porfogó volt. Ezeket viszont rengetegszer elővettem, szinte minden nap!


Ne felejts el lassan szólni a főnöködnek, hogy tudja meddig számthat rád, mint munkaerő. Jobb minél előbb túl lenni ezen és így a korrekt a részedről is, minél hamarabb megtudja. Nem is beszélve arról, hogy innentől kezdve kíméletesebben kell dolgoznod, nagy súlyokat már nem emelhetsz, ahogy telnek a hónapok, egyre többet kell majd pihenned a növekvő pocakod miatt is és kímélned kell majd magad. Ha veszélyes helyen dolgozol, ami árthat a babának, akkor azt a munkát nem is folytathatod, ha jól tudom ilyen esetben táppénzre ír ki a házi orvos. De biztosan tudni fogja a főnököd és meg tudjátok beszélni a részleteket. 

Kórház, tanfolyam
Jártam szülés felkészítő előadásra abban a kórházban, ahol később szültem. Szinte minden kórház szervez már ilyen előadásokat ingyen és nagyon hasznos, csupa szakemberekből álló csoport tart gyakorlati és elméleti órákat, részletesen minden témát megismertetnek veled! Ha valaki a Bajcsyban 
tervezi a szülést, itt vannak az előadás címei és a honlap is:


Alul a Szüléselőkészítő  tanfolyam osztályunkon 2011.-ben linkre kattintva lehet megnyitni a listát. 


Nagyon ajánlom ezt a kórházat, én csupa jót tudok mesélni a szobákról, a felszerelésekről, az orvosokról, nővérekről, csecsemőgondozókról, nagyon pozitív élmény volt nekem a bent töltött idő, pedig rettegtem tőle. Fogadott orvosom és szülésznőm volt és maximálisan meg voltam velük elégedve, minden elvárásomat felülmúlták és ha sor kerülne rá, őket választanám minden alkalommal. És ha megengedheted magadnak, bár nem gondolom hogy megterhelő anyagilag, és jó orvost találsz, nem fogod megbánni. Én a terhességem során a legjobb döntést hoztam, mikor így döntöttem. És vannak orvosok akik rugalmasak anyagi téren, vannak persze akik "drágábbak", keresd meg a lehetőségednek megfelelőt, a szülés összegének nagy részét pedig az egyszeri anyasági támogatással úgyis visszakapod az államtól utólag. Szóval ennyit megér, főleg hogy mindkettőtök egészségéről van szó, így meg fogod kapni garantáltan a maximális figyelmet és ellátást. 

Formában maradni
Lassan kezdheted kenni a hasadat, ha meg szeretné előzni a terhességi csíkok, striák kialakulását. Én kentem az elejétől kezdve, de hiába. Valószínűleg aki erre hajlamos, az bármit tesz is, akkor is csíkos lesz a bőre. És a kismama tornát is hamarosan elkezdheted, nekem a joga vált be, de ez is speciálisan kismamáknak tervezve, innen le is tudod tölteni:


Majd a babával:


De ha nagyobb a mozgás igényed, itt vannak még kismama tornák:


Babával:



Intimtorna, amire mindenképp szükséged lesz:


A Kállai Ildikó és Lombos Melinda féle tornát csináltam, a jóga annyiból tetszett jobban, hogy inkább lelkileg lazított el, minden feszültséget elűzött és közben a testemnek is jól esett, főleg mikor a derekam már nagyon fájt. És mindemellett arra koncentrálsz, hogy a babával ketten együtt vagytok, most rajta van a figyelmed.
Az intimtornát meg kell tanulnod, mert így a szülésre is fel tudod készíteni a belső izmaidat és a szülés után hogy minden kellemetlen szüléssel járó tüneted a leghamarabb helyre jöjjön, csak ezzel tudod edzésben tartani és újra visszaállítani mindent, hogy normálisan működjön. 
Itt ingyenesen postán ki is küldik, ha kéred:


Étkezés


A kórházban a szülésfelkészítőn erről külön egy dietetikus tartott előadást, hogyan étkezzünk a terhesség alatt, a lényeget írtam csak le:


- Étkezés 6x egy nap, 2-2,5 óránként
- Állati eredetű vas bevitele fontos: vörös húsok heti 2x, de más vasban gazdag ételt is egyél sűrűn!
- Rakott ételek és barna rizs ajánlott
- Nassolni: diófélék, magvak (fehérjeforrás)
- Kerülni: cukor, édesség, csoki, kóla, koffein, alkohol, kávé, fehér lisztes dolgok, pékáruk
- A sok fehérje és sok kálcium bevitel nagyon fontos! (tejtermékek)
- Teljes kiörlésű kenyérfélék ajánlottak
- A zsírmentes husokat szabad enni
- És természetesen napi szinten sok zöldség, gyümölcs és tej, tejtermék 
- Fűszereket kerüld, a hatásuk miatt!
- Folyadék 2-3 liter/nap
- Kerüld a nyers ételeket, főleg a nyers tojást!

- A kalcium elsősorban a második és harmadik trimeszterben szükséges a baba csontjai miatt. A kalcium ajánlott napi mennyisége 1200 milligramm, zsírszegény tej, a sötétzöld színű zöldségek, narancslé és a szója a legjobb forrásai.
- A vas segíti a vértérfogat 50 százalékos növekedését. Elsősorban a harmadik trimeszterben fontos, hogy törekedjünk a napi 30 mg elfogyasztására.
- A várandós nő cinkigénye 50 százalékkal megnő, ez napi 15 mg. A cinkhiány születési rendellenességet és koraszülést okozhat. A cink jó forrásai a dió, a teljes kiőrlésű gabonafélék és a zöldfőzelékek, de még jobb a hal és a tenger gyümölcsei. 
- 3. trimeszter: Az omega-3 zsírsavak serkentik a magzat agyi és idegrendszeri fejlődését, jobb látást, emlékezőtehetséget és nyelvi készségeket kap értük cserébe a kisgyermek. Csökkenti az anya szülés utáni depressziójának kockázatát is. Az omega-3 zsírsavak forrásai a lenmag-olaj, a dió, de a legjobb a zsíros hal. Ügyelni kell a halak higanytartalmára is, ajánlott halfajták a lazac, a makréla és a szardínia. Biztonságos a halolaj-kapszula is. 

Elkerülhetetlen, hogy néhány kg rád rakódjon, mert a tested ilyenkor raktározó üzemmódra kapcsol, minden bevitt ételt igyekszik beépíteni, de ezzel ne foglalkozz, mert amikor eljön az ideje, megszabadulhatsz tőle néhány hónap alatt. Valószínű, akkor is lesz pár kg felesleg rajtad, ha végig odafigyeltél arra, hogy mit eszel és nem ettél egyáltalán hízlaló ételeket, italokat, nassolni valókat. És persze ne feledkezz meg szedni naponta a terhes vitaminod és a további dolgokat, amiket az orvosod írt fel és ajánlott! (vas, magnézium...)

Néhány hasznos oldal és jótanács: